Hírek

05 feb
GTIDEA: értékteremtés versenyhelyzetben
A stratégiai célokról, ágazati célkitűzésekről, feladatokról és jövőbeni tervekről volt szó az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának az Általános Orvostudományi Karon és a Klinikai Központban tett látogatásán. Kossa György kuratóriumi elnök szerint: az egyetem feladata az értékteremtés, amelynek természetes következménye a gazdasági és társadalmi haszon.
04 feb
Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem és az AstraZeneca
A hatékonyabb betegellátás érdekében emelte magasabb szintre eddigi együttműködését a Debreceni Egyetem az egyik legnagyobb globális biotechnológiai vállalattal. A szerdán aláírt megállapodás célja többek között a betegségek korai felismerésének támogatása, a megfelelő diagnosztikai útvonalak erősítése, valamint a sikeresebb betegútmenedzsment olyan, hazánkban is népbetegségnek számító területeken, mint a daganatos, a szív- és érrendszeri vagy a krónikus légzősz
04 feb
Rekordszámú előadás az OETDK-n
Elkezdődött a Debreceni Egyetem eddigi legnagyobb Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Konferenciája. A háromnapos rendezvényen több mint 470 előadás hangzik el. A hallgatók az anatómiától a biokémián át a traumatológiáig, 59 tagozatban számolnak be kutatásaikról. A zsűri által legjobbnak ítélt előadók részt vehetnek a 2027-es Országos Tudományos Diákköri Konferencián, melyet a Debreceni Egyetemen rendeznek.
04 feb
Tudomány és ismeretterjesztés
Hagyományteremtő szándékkal első alkalommal szervezett konferenciát a Debreceni Szemle szerkesztősége február 3-án, kedden a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Debreceni Akadémiai Bizottságának (DAB) székházában. A DESZEK2026 elnevezésű tanácskozás célja, hogy erősítse a különböző tudományterületek közötti párbeszédet, formálja a tudományos közösséget, valamint közvetítse a társadalmi és kulturális értékeket a szélesebb közönség számára, különös tekintet
04 feb
Új eszköz segíti a gyógyulást a debreceni gyermekrehabilitációban
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának gyermekrehabilitációs ellátása egy új, korszerű orvostechnikai eszközzel bővült. A Marnevall Zrt. egy kétmillió forint értékű elektroterápiás kombinált készüléket – egy BTL tornyot – adományozott a Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért részére. A kedden ünnepélyesen átadott eszközt a jövőben a klinika rehabilitációs részlegén, a fekvőbeteg gyermekek kezelésében alkalmazzák.
30 jan
Újabb mérföldkő a Debreceni Egyetem és a GE HealthCare együttműködésében
Tovább erősödik a Debreceni Egyetem és a világ egyik vezető egészségipari vállalata, a GE HealthCare több éves szakmai együttműködése. A pénteken megkötött keretszerződés magasabb szintre emeli az eddig is sikeres közös munkát, melyben hangsúlyos szerepet kapnak többek között a radiokémiai fejlesztések, a legkorszerűbb AI-támogatott sugártervezési folyamatok és innovációk, amelyek révén hatékonyabb és biztonságosabb lehet a betegellátás a Klinikai Központban.
29 jan
Az MI mestereit képzik a DE Informatikai Karán
Okleveles mesterséges intelligencia informatikusokat is képez szeptembertől a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Az új mesterszak célja, hogy az informatika, azon belül a mesterséges intelligencia különböző szakterületein olyan szintű tudást adjon, mellyel a hallgatók versenyképes tudást szerezve, kiemelkedő karrierlehetőségek mellett garantáltan megállhatják helyüket a munkaerőpiacon. Az új szak az online felvételi tájékoztató kiegészítésében kapott helyet.
27 jan
TTKalandozások: ismét „brutális” volt a fizika
Mire emlékszik a pillepalack, mi az a Brown-mozgás és miért fontos Newton I. törvénye – duplázott az ország legismertebb fizikatanára. A tavalyi sikerre tekintettel ismét Härtlein Károly, a BME Fizikai Intézet mesteroktatója, a népszerű ismeretterjesztő televíziós sorozat főszereplője tartott izgalmas előadást természettudományok iránt érdeklődő fiatalok számára a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kalandozások a Természet- és Műszaki Tudományo
27 jan
Negyedszázados jubileumot ünnepel az egyetemi könyvtár
Fennállásának 25. évfordulójához érkezett a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK), mely az elmúlt negyedszázadban a régió és az ország egyik meghatározó tudásközpontjává vált. A jubileum alkalmából egész évben tudásbővítést és együtt gondolkodást elősegítő rendezvénysorozattal ünnepel a DEENK.
27 jan
EKÖP konferencia: bemutatkoztak a fiatal kutatók
Ismertették kutatási programjaikat és eddig elért tudományos eredményeiket az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program intézményi nyertesei. Az öt hónapos támogatásban részesült díjazottak számára a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatósága január 26-án, hétfőn a Főépület Karácsony Sándor termében rendezett szakmai tanácskozást, amelyen három szekcióban 18 előadás hangzott el.