Hírek

26 szep
Jubileumi diplomásait köszöntötte az ÁOK
A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara a 65, a 60, illetve az 50 éve végzett egykori hallgatóit köszöntötte. A szombaton rendezett ünnepségen több mint nyolcvanan vették át jubileumi diplomájukat.
26 szep
Kuratóriumi elnöki vizit a Klinikai Tanácson
A Debreceni Egyetem működése és gazdálkodása stabil – hangsúlyozta Kossa György a Klinikai Tanács pénteki ülésén. A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke kifejtette, hogy a stabilitás fenntartása és a fejlődés érdekében fontos, hogy a hallgatók versenyképes diplomát kapjanak, és javuljon az intézmény nemzetközi elismertsége, megítélése.
26 szep
Új módszerek a pedagógusképzésben
A legújabb pedagógiai módszereket, jó gyakorlatokat és a tehetséggondozás új eszközeit mutatták be a Vezetőtanítók és Vezetőtanárok XIV. Országos Módszertani Konferenciáján a Debreceni Egyetemen. A Gyakorlóiskolák Szövetségének szakmai rendezvényén nyolc szekcióban csaknem száz előadás hangzott el.
26 szep
A Zeneművészeti Karon ülésezett a kuratórium
Az egyetem kötelessége az értékteremtés. A zeneművészet pedig mint az egyik meghatározó művészeti ág lényeges alkotóeleme az egyetemes kultúrának, így intézményünk számára is fontos terület – fogalmazott Kossa György, a DE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke a Zeneművészeti Karon tartott kihelyezett kuratóriumi ülésen.
23 szep
Hortobágy az urológus professzor szemével
A Debreceni Egyetem professor emeritusa, Tóth Csaba fotóival jelent meg a Barangolások a Hortobágy mellyékén című album. A kiadvány több mint 400 felvételen mutatja be a természet és az ember egységét. Tóth Csaba szerzőtársa Aradi Csaba ökológus, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója. A kötet bemutatóját csütörtökön tartották a Debreceni Egyetemen a Professzori Klub és a Medicina Könyvkiadó közös rendezvényén.
23 szep
Debreceni kutatók új elmélete
A rangos nemzetközi tudományos folyóirat, a Biological Reviews kiemelt helyen foglalkozik a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar azon kutatásával, mely az erdőssztyeppek kialakulásának és tartós fennmaradásának okait vizsgálja.
23 szep
Ötmillió forintos támogatás a gyermekklinikának
A Bárány Család a Családokért Alapítvány ötmillió forinttal támogatta a Gyermekgyógyászati Klinikát. A pénzből egy olyan elektrofiziológiai készüléket (ENG) vásároltak, amellyel a súlyos idegkárosodást szenvedett gyerekek funkcionális diagnosztikáját végzik. Az adományt jelképesen csütörtökön adták át a gyermekklinikán.
21 szep
Gyógyszerészek a betegágy mellett
Klinikai gyógyszerész segíti a betegellátást szeptembertől a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikán. A gyógyszerészek így már kilenc klinikán vesznek részt a terápiás döntéshozatalban, felügyelik a gyógyszerelést és tanácsokkal látják el a betegeket. Az elsődleges cél, hogy segítsék a szakszerű, folyamatos, biztonságos és gazdaságos gyógyszerellátást.
20 szep
A biológiai óra szerepe a porcképződésben
A Debreceni Egyetem kutatói elsőként írták le, hogy a mechanikai ingerek a fejlődő porcsejtek biológiai órájának szinkronizálása révén fejtik ki porcképződést elősegítő hatásukat. A vizsgálat eredményei hozzájárulhatnak az ízületi gyulladás, illetve a porckopás kezelésében új típusú, hatékonyabb gyógymódok kifejlesztéséhez, melyekkel jobb minőségű porcpótlás érhető el. A kutatást összefoglaló közlemény a napokban jelent meg az egyik legrangosabb nemzetköz
19 szep
Szülészeti járóbeteg-ellátás a Kenézy Campuson is
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Kenézy Gyula Campusán újraindul a szülészeti járóbeteg-ellátás. Szeptember 19-től egy várandós ambulancián fogadják a kismamákat.