A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán folyó biológiai, botanikai, genomikai és mikrobiológiai kutatásokkal ismerkedtek a kazak delegáció tagjai, akik az almati Al-Farabi Kazak Nemzeti Egyetem Biológiai és Biotechnológiai Karáról érkeztek.
Pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak és végzős alapszakos hallgatói számára tart online Duális Képzési Információs Napot a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara január 27-én, csütörtökön 9 órától.
Az ország egyik legkiemelkedőbb kutatási infrastruktúrájának választották a Debreceni Egyetem elsősorban fehérjevizsgálattal foglalkozó Proteomika Szolgáltató Laboratóriumát. A legjobb 50 hazai kutató egység listáját a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezdeményezésére állították össze.
Jövőbemutató, a piaci elvárásokhoz jól illeszkedő képzésekkel – köztük a legújabb biotechnológia alapszakkal –, a klasszikus kutatói karrierhez belépést jelentő természettudományi szakokkal, illetve a legkorszerűbb mérnökképzésekkel várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara.
A Debreceni Egyetemen zajló kutatásokra, illetve a tehetséggondozásra ajánlotta fel a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénzjutalmát Karikó Katalin. A magyar kutatóbiológus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a díjat decemberben vette át.
A Debreceni Egyetem Főépületét mályvaszínnel világítják meg, így csatlakozik az intézmény a január 17-e és 23-a közötti Európai Méhnyakrák Megelőzési Héthez. A szervezők arra hívják fel a figyelmet, hogy a betegség védőoltással és rendszeres szűrésekkel megelőzhető.
A Debreceni Egyetem szakembereinek közreműködésével, széles körű hazai és nemzetközi összefogással kutatják a veszélyes észak-amerikai inváziós növényfaj, a homoki prérifű hazai megtelepedésének körülményeit.
Életének 80. évében, 2022. január 13-án elhunyt Molnár Péter orvos, egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa, a Debreceni Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára, professor emeritus.
Biológusok, biomérnökök, geográfusok, vegyészek, vegyészmérnökök, villamosmérnökök vették át oklevelüket pénteken a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának diplomaosztó ünnepségén.
A Debreceni Egyetem Biomechanikai Laboratóriumában szövetbarát titánötvözetből, 3D nyomtatással az ízületpótló endoprotézisek új típusú rögzülési elven alapuló próbaimplantátumait készítették el egy többéves projekt keretében. Az új megoldások a klinikai gyakorlatba is átkerülhetnek.