Hírek

15 okt
Beszédes szobák, évtizedes történetek
Cívisházak és lakóik nyomában címmel mutatták be Harangi Attila és Löki Viktor régi debreceni épületeket, valamint a benne élők személyes történeteit feltáró könyvét a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárban. A rendezvényen elhangzott: a DEENK célja az ilyen jellegű, a közösségi tudomány (citizen science) eszközeit is alkalmazó kutatások támogatása.
15 okt
Egyetemünk hírei az Alföld TV-n
Felvételi változások, rendhagyó tanévnyitó, Kutatók Éjszakája, rangos hazai és nemzetközi konferenciák – ismét a Debreceni Egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított a Díszudvar magazin.
14 okt
20 éves a Debreceni Aneszteziológiai Napok
Az aneszteziológia és az intenzív terápia újdonságait, a legmodernebb módszereket ismerhetik meg a Debreceni Aneszteziológiai Napok résztvevői. A 20. alkalommal megrendezett szakmai programon az előadások mellett gyakorlati kurzusokat is tartanak, többek között az agyhalál megállapításával és az újraélesztéssel kapcsolatban. A háromnapos rendezvényen több mint 400 szakember vesz részt.
14 okt
Nemzetközi endokrinológiai kongresszus Debrecenben
Magyar, román és lengyel szakemberek vitatják meg az endokrinológiai betegségek legmodernebb terápiás lehetőségeit egy csütörtökön kezdődött kétnapos debreceni konferencián. A nemzetközi rendezvényen elhangzott: a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában is elérhető az az új izotópos kezelés, amelyet eddig csak néhány európai intézetben alkalmaztak.
13 okt
A Gerundium új számából
Megjelent a Gerundium egyetemtörténeti folyóirat legfrissebb kiadványa, amely egyebek mellett bemutatja a Debreceni Egyetem két egykori rektorát, Kettessy Aladárt és Juhász Gézát, de szó esik például a középkorban Bécsben tanult szegény magyar diákok helyzetéről és az egyetem Orvosi Vegytani Intézetéről is, amely tavaly ünnepelte centenáriumát.
11 okt
Új lehetőségek a nyílt tudományban
Az Európai Nyílt Tudományos Együttműködés (EOESC) eredményeinek bemutatása volt az elsődleges célja annak a szakmai tanácskozásnak, melyet a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár rendezett Budapesten. A konferencián az EOSC szolgáltatásaival kapcsolatos kutatói tapasztalatokat is megosztották egymással a résztvevők.
11 okt
Elismerés az ÁOK tehetséges hallgatóinak
A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar 14 hallgatója kap Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat ebben a tanévben. Az erről szóló oklevelet hétfőn Mátyus László, a kar dékánja adta át a tehetséges diákoknak.
10 okt
Konferencia az időskori aktivitásról
Többek között a hatvan év felettiek elmagányosodásáról, a gerontológia tudományos kihívásairól tanácskoztak a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán. A résztvevők hat magyar és öt angol nyelvű szekció előadásain ismerték meg a legfrissebb tudományos eredményeket.
07 okt
A debreceni szülésznő-hallgatók lettek az ország legjobbjai
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának hallgatói nyerték az első alkalommal megrendezett szülésznő szakmai versenyt. A szülésznőképzésben részt vevő hallgatók megmérettetésére az ország négy képzőhelyéről érkeztek leendő szakemberek, akik elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül mutatták be tudásukat a nyíregyházi karon.
07 okt
Tapasztalatcsere a gyermeknefrológia aktualitásairól
A gyermekkori krónikus vesebetegség, a csecsemőkori akut vesemedencegyulladás és a gyermekurológia legkorszerűbb diagnosztikai és terápiás lehetőségeit, illetve a vesetranszplantációs kutatások legfrissebb eredményeit is megismerhetik a Gyermeknefrológiai Országos Kongresszus résztvevői. A szakmai programot a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika rendezte, ahol a kongresszust megelőzően az intenzív osztályon végezhető vesepótló kezelésekről tartottak