Hírek

16 ápr
Fókuszban a vakcinák
A Debreceni Egyetem oktatói tartottak ismeretterjesztő előadásokat középiskolásoknak többek között a gyermek- és a felnőttkori védőoltások hatékonyságáról, biztonságosságáról, illetve a daganatterápiában alkalmazott vakcinákról az immunológia világnapjához kapcsolódó keddi rendezvényen. A vakcinálás módjai, lehetőségei és a legújabb fejlesztések című programon a diákok saját kutatásaikat is bemutathatták.
15 ápr
Fagyasztott virágokkal és színes gőzökkel, gázokkal is kísérleteztek
Látványos kémiai kísérleteket mutattak be általános iskola felső tagozatába járó gyerekeknek a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán kedden. A Nem lehet elég korán kezdeni című program szervezői azt szeretnék elérni, hogy minél több fiatal forduljon a természettudományok felé.
15 ápr
Kiváló szereplés az OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában
Két helyezést és öt különdíjat nyertek a Debreceni Egyetem hallgatói a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen rendezett eseményen rekordszámú, összesen 150 pályamunkát mutattak be a fiatalok 19 tagozatban.
15 ápr
Egy éve operálnak a Da Vinci robottal a Debreceni Egyetemen
Robotsebészet mindenkinek címmel szervezett szimpóziumot a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikája a Robotsebészeti Központ tavaly áprilisi indulása óta szerzett tapasztalatokról. A DAB Székházban tartott eseményen a robotasszisztált sebészet helyét, szerepét és eredményeit ismertették a debreceni klinikai gyakorlatban, kiemelve az egyes szakterületek sajátosságait.
14 ápr
Tudományos együttműködés a fogyatékossággal élőkért
Az értelmi fogyatékossággal élő emberek inklúziójának tudományos és szakmai eredményeit, együttműködések kidolgozásának lehetőségeit, az eddig elért kutatási eredményeket, valamint a bevált módszerek tapasztalatait vitatták meg a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar nemzetközi konferenciáján.
14 ápr
Díjnyertes doktoranduszok: kutatni csapatban érdemes
Az újdonság megismerése, a felfedezés vágya, a társadalom formálása - ezek motiválják leginkább azokat a PhD-hallgatókat, akik elnyerték a Debreceni Egyetemen rendezett innovációs verseny első díjait. A GTIDEA Kiválósági PhD Ösztöndíjával elismert fiatal kutatók a tudományról, az egyetem innovációs kurzusán és a versenyen szerzett tapasztalataikról, valamint a kutatómunkához nélkülözhetetlen motivációról nyilatkoztak a hirek.unideb.hu-nak.
11 ápr
Sikeresen zárult a hallgatói skill verseny
Gyakorló műtői, mikrosebészeti, szimulátoros és elméleti feladatok megoldásával bizonyíthatták tudásukat a Debreceni Egyetem orvostanhallgatói a napokban megrendezett készségfelmérő versenyen. Az Általános Orvostudományi Kar Sebészeti Műtéttani Tanszéke és a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete együttműködésében megszervezett kétnapos versenyen több mint ötven magyar és külföldi diák vett részt.
10 ápr
Kannabidiol származékok hatását vizsgálják debreceni kutatók
A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán végzett kutatásoknak köszönhetően lehetséges, hogy idővel szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők segítségére lesz a kender vagy más nevén cannabis, illetve az abból készült, egyik módosított kannabidiol-származék. Az eddig elért eredményeket ismertető tanulmányt a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.
10 ápr
NKKP pályázatok: eredményhirdetés ősszel
A Debreceni Egyetem (DE) 15 egységének 135 kutatócsoportja nyújtotta be alapkutatási pályázatát a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal idén is meghirdetett Nemzeti Kutatási Kiválósági Programjára (NKKP). Az igényelt támogatási összeg meghaladja a 15 milliárd forintot. Az eredményhirdetés ősszel várható.
09 ápr
OTDK: újra a Debreceni Egyetemen a fiatal kémikusok
Tizenhét tagozatban több mint tíz tudományterületen tartanak előadásokat a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Kémiai és Vegyipari Szekciójában. A Debreceni Egyetemen rendezett tanácskozásra a helyi hallgatók mellett az ország számos felsőoktatási intézményéből érkeztek ifjú kutatók.